#orosz gáz



Ingyen kaphatnak orosz gázt az ukrajnai szakadárok
 

Ingyen kaphatnak orosz gázt az ukrajnai szakadárok

Oroszország készen áll ingyen gázt szállítani az ukrajnai szakadár területekre – jelentette be kedden az orosz miniszterelnök Moszkvában. Dimitrij Medvegyev ezt azzal indokolta, hogy az ukrán hatalom nem változtatott korábbi döntésén, és a szakadárok területein továbbra sincs gázellátás.

MTI MTI

Jöhet a Tesla a Déli Áramlat helyett, Putyinnak mi prezentálhattuk
 

Jöhet a Tesla a Déli Áramlat helyett, Putyinnak mi prezentálhattuk

Magyarország a Déli Áramlat lefújása után a hazai kezdeményezésű Tesla projekt keretében importálhatna orosz gázt 2018 után – írta a Világgazdaság, amely szerint a projekt részben a Déli Áramlat terveire alapozna. A VG úgy tudja, hamarosan intenzív tárgyalássorozat indul a Tesla érdekében, az első fontos megbeszélés hétfőn lesz.

hvg.hu hvg.hu

Szijjártó: 3-5 évre lehet elég a le nem hívott orosz gáz
 

Szijjártó: 3-5 évre lehet elég a le nem hívott orosz gáz

A külgazdasági és külügyminiszter szerint 3-5 évre lehet elég az a gázmennyiség, amit az idén lejáró hosszú távú szerződés alapján még nem hívott le Magyarország, de az orosz elnökkel történt keddi, politikai megállapodás értelmében lehívhat majd a következő években. Szijjártó Péter „Az Este” című köztévés műsorban azt mondta, hogy 22 milliárd köbméter gázt nem használt fel Magyarország, de jövő januártól is felhasználhatja majd, és mindig a "lehívott mennyiség" után kell majd fizetni.

MTI MTI

35 százalékkal is csökkenhet idén az orosz exportgáz ára
 

35 százalékkal is csökkenhet idén az orosz exportgáz ára

A Vedomosztyi című orosz üzleti-politikai napilap szerint idén az Európai Unió tagállamainak többsége, valamint Törökország akár 35 százalékkal olcsóbban juthat orosz földgázhoz, a Gazprom szóvivője viszont azt mondta, korai még arról beszélni, hogy milyen áron szerzi be Európa az orosz földgázt.

MTI MTI


Merkel beszélgetett Orbánnal – és mondott egy ellen-tusványosi beszédet
 

Merkel beszélgetett Orbánnal – és mondott egy ellen-tusványosi beszédet

Bár zárt ajtók mögött is előkerültek kényes kérdések, a tárgyalást nem a német kancellár kritikái uralták, hanem az ukrán-orosz konfliktust elemezte közösen a két kormányfő, állították a hvg.hu-nak a színfalak mögötti történéseket ismerő kormányzati források. Angela Merkel számít Orbán Viktorra az Oroszország elleni újabb szankciók ügyében, ezért sok európai politikussal szemben nem akarja izolálni. Arra azért figyelmeztette, legyen óvatos Vlagyimir Putyinnal.

M. László Ferenc M. László Ferenc



Több gázt kaphat Kína, mint Európa
 

Több gázt kaphat Kína, mint Európa

A Kínába irányuló orosz földgázszállítás mértéke középtávon meghaladhatja az Európába szállítottat - jelentette ki Alekszej Miller, az orosz Gazprom vezérigazgatója Pekingben, miután a kínai és orosz részről vasárnap újabb keretmegállapodást írtak alá az orosz gázexport növeléséről.

MTI MTI







Norvég segítséggel szabadulna az orosz gáztól Ukrajna
 

Norvég segítséggel szabadulna az orosz gáztól Ukrajna

Ukrajna az orosz gázimport 60 százalékát már kiváltotta és a jövőben évente körülbelül 8 milliárd köbméter földgázt vásárolna Norvégiától. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kedden Kijevben tárgyalt Erna Solberg norvég kormányfővel, és azt mondta, hogy ezt az arányt tovább akarja növelni.

MTI MTI